Szótanulás? Szótárfüzet nélkül! 2.

   

 Szótanulós sorozatunk első részében már kifejtettem, hogy szerintem miért nem hatékony eszköz a szótárfüzet. Most egy újabb szótanulási módszert mutatok be, amellyel leginkább konkrét, kézzelfogható dolgok nevét lehet megtanulni, de egy kis ügyességgel lehet bővíteni az így megtanulható szavak körét.

A módszer azon alapszik, hogy

 amit az ember gyakran lát, azt önkéntelenül megjegyzi. 

Gondoljunk pl. arra, amikor egy barátunkon vagy családtagunkon gyakran látunk egy pólót, és egy idő után megjegyezzük, mi van ráírva, pedig tulajdonképpen el sem olvastuk szándékosan. Erre alapoznak a reklámok is, amikor az "arcunkba tolják" a médiából, plakátokról,mindenhonnan egy-egy termék nevét vagy szlogenjét. Ha már így működik az agyunk, használjuk ki, és tanuljunk különösebb erőfeszítés nélkül ezen a módon szavakat,sőt, mondatokat!

- Töltsd le a link alatt található dokumentumot, amelyben a lakásban leggyakrabban előforduló tárgyak nevét találod egy-egy képpel és példamondattal! 


 

 
- Vágd fel egyesével a tárgyakat, és ragaszd ki otthon az adott tárgyra

- Ahogy jársz-kelsz a lakásban, önkéntelenül ránézel, elolvasod, vagy csak úgy lefényképezi az agyad, és hamarosan észre fogod venni,hogy pikk-pakk, már meg is tanultad őket.

Ugyanezzel a módszerrel Te magad is gyárthatsz szókártyákat, mondatkártyákat arról,ami neked fontos. Ne feledd az örök szabályt: minél több érzékszerved vesz részt a tanulásban, annál hatékonyabb! Ezért csatolj a mondathoz képet és ha lehet, ragaszd oda,ahol aktuális,ahol valóban található, esetleg megfogható, megkóstolható, hallható.



 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések